Álmaim fogságában

Bioszóra franciául. De nem ám a suliban, hanem egy elhagyatott épületben lévő teremben – ami mellesleg a világ végén van – gyűlt össze közel harminc diák és három tanár. Az egyik tanár franciául magyarázott, egy másik fordította, a harmadik pedig jegyzetelt.

A szoba, ahol voltunk hosszú és nagyon magas, benne két padsor található. A terem egyik, hosszabbik oldalánál ablakok sorakoztak. Különböző méretűek mozaikszerűen kirakva egyvonalban. Ezzel szemben körülbelül fél távon volt egy picike vörös faajtó, viszonylag megkímélt állapotban. A padló klasszikus hajópadló, amiről szinte teljesen lekopott a lakkozás. A fal fehérnek tűnt, és néhol már penészedett is, vagy mállott le a vakolat. Tábla nem volt a teremben, helyette a falat használták a tanárok. A fekete filctoll kétség kívül jól mutatott rajta.

Bővebben…