Hajnalban a tizedikről…

Tudod, hajnalban szép a város.
Egy átvirrasztott éjszaka után,
Felüdülés lehet az alvás,
Én mégis bámulok ki az ablakon.

Az égbolt csodás dolgokra képes,
Mozogni, mozgatni, változni…
És milyen gyönyörű mindezt látni!
A színei folyton csak játszanak veled.

Te látod, hogy nap, nap után,
A felhők csak jönnek-mennek,
A csillagok meg úszkálnak a tengerben,
Így forog a Föld, nincs megállás.

Ezért látni a kék eget meg a felleget,
Figyelni a Napocskát az égen sütni,
A hűs alkonnyal a város felett cseverészni,
Vagy csak pásztázni az ablakból a sötét étert.

Mert éjjel az űr nem más,
Mint csillagoktól hemzsegő zivatar,
Melyet a hajnal old föl oly hamar,
S mire észbekapnál, az éjszaka nincs már!

Csupán pár percnek tűnnek az órák,
Repül az idő, mintha csak itt volnál velem;
Az égbolt ilyenkor parázslik felettem,
S ha nem figyelek, könnyen tovaszáll.

Érettségi

Nos, tudni illik itt a végzős év, ez azzal jár, hogy érettségizni kell. Én szerencsés vagyok, mert még év elején le tudtam a matekot meg az angolt, tavaly pedig a föcit, így erre a szezonra csak a magyar és a töri maradt… No meg az emelt francia, de az még várat magára…

A magyart ma írtuk, és úgy gondolom egész jól sikerült… Nagyon jó témákat kaptunk, és én ezt bőségesen ki is használtam.Az esszék közül én az érvelést választottam, hisz az olvasás volt a téma, a lassú olvasás mozgalma. Két órán keresztül írtam meg öt oldalt, és egyig tartott lekörmölni, így megmutathatom bárkinek…

Vannak emberek, akik nem szeretnek, sőt kifejezetten gyűlölnek olvasni, ám akik viszont igen, ők általában megragadnak minden lehetőséget arra, hogy könyv kerüljön a kezükbe. Ezen emberek (akár műveltek, akár szimpla műkedvelők) idejük híján gyorsan átfutják a lapokat, és néhány óra alatt „kivégzik a gerincest”. Újabb könyv letudva. Akadnak viszont olyanok, akik nemcsak szórakozásból, hanem éhségtől feszülve mennek be a könyvesboltba, esetleg könyvtárba. Az utóbbiak mindig továbbhaladják a kölcsönzési időt, mert egy-egy regényt hosszan, hetekig, alaposan, vagy többször egymás után olvassák el. Mellettük szeretnék érvelni.

Sokan úgy tartják, hogy az olvasott ember művelt ember, az olvasástól fejlődik a gondolkodás, ezáltal a szóhasználat, a kifejezőkészség. Általános iskolában a diákokat már könyvkukacnak nevelik, bár eléggé vegyes módon. Saját példával élve, negyedikig-ötödikig minden könyvet, történetet átrágtunk, átbeszéltük, később pedig már egy hetes feladatnak kaptuk a háromszázoldalas regények olvasását és értelmezését. Személy szerint jobban örültem volna, ha az Egri csillagok oldalaira több időt kaptunk volna. Mivel ez nem így történt, bizonyos elemeket nem értettem meg belőle, igaz, akkoriban nagyon sokat olvastam, bár főként gyermek- és ifjúsági regényeket, így nagy segítség lett volna közösen sok időt rászánni Gárdonyi történetére, hiszen stílusában jóval eltért az általam ismertektől.

Márai úgy fogalmazott, hogy „Áhitattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni.” Ezt lehet úgy értelmezni, hogy a sorok között megbújó érzelmeket fel kell venni, magunkénak kell érezni, szenvedélyesen inni a szavakat, a mondatokat alaposan meg kell rágni, hogy még véletlenül se kerülje el az ember figyelmét semmilyen apróság. Ne kelljen könyörögni, hogy jó szívvel olvassunk el egy könyvet, hanem mi magunk menjünk oda a polchoz, vegyünk le egy keménykötést, keressünk egy kényelmes helyet, ahol nyugodtan hátradőlhetünk, és élvezhetjük a történet minden édességét és keserűségét cseppről cseppre, szóról szóra.

Az olvasás élmény, lassan olvasni még nagyobb kaland. Kitartás kell hozzá, de meghozza a gyümölcsét. Erősíti a lelket és az ember jellemét. Még korábban találkoztam egy cikkel, miszerint bizonyos angliai iskolákban kötelező olvasmánnyá tették a Harry Potter-t összetettsége és alapossága miatt. Ha figyelmesen olvassuk, találhatunk finom nyelvi játékokat, varázslatos leíró részleteket, valamint oldalakon keresztül zajló epizódokat. Rowling például az ötödik részt egy húszoldalas bevezetővel indítja, ahol is hosszan elemzi a jelenlevőket, a dementorokat, és nem mellékesen saját magát, hiszen az ember írásmódja sokat elárul magáról a szerzőről. Ha kitartóak és figyelmesek vagyunk, bármit megtudhatunk a szereplőkről és az íróról is, legyen az szépirodalmi mű, vagy éppen egy ponyvaregény.

Ha lassan és jól olvasunk, bármilyen lelki mélységig lehatolhatunk. Erre Aszlányi Károly regényét hoznám fel példaként. Az Aludni is tilos című könyv főszereplője, Tóth Flórián olyan traumákat élt át, amit az olvasó nem képes hamar befogadni. Viszonylag jómódú emberből lett közhelyes csavargó, akit annak idején (a két világháború között) mindenhol kellemetlenül fogadtak, a nyertes pályázó jutalmát nem adták neki oda, a kutyája leépülése, majd halála, a bizonytalanság. Ezek mind a nyomor egy-egy oldalát közelítik meg, és lelki erő és türelem kell a történet elolvasásához. Ám nemcsak ezért ilyen érdekes ez a mű, hanem figyelmes szem látja a sorok között megbúvó durva, érces társadalomkritikát. Lassú, áhitatos olvasással belátni a történet sűrűjébe.

Bár néha nem csak az érzelmek a fontosak. Agatha Christie regényeit sem szabad átfutni, mert a cselekmény és az apróságok igen is lényeges elemek, főleg, ha krimiről van szó. Az írónő elbeszéléseiben figyel a kicsiny dolgokra és ezen van a hangsúly is. Ha valaki nem olvassa figyelmesen, lehet, hogy átsiklik a figyelme egy jelentéktelennek látszó, ám de mégis fontos pici momentumon, nem értheti meg, hogy miért az a gyilkos, aki.

Az értő olvasásnak igencsak nagy szerepe van a mai, de az évszázadokkal korábbi világra is. A legutóbb megevett könyvlapokon egy 19. századi lány története elevenedett meg egy mai, fiatal írónő, Libba Bray tollából. A Rettentő gyönyörűség az 1800-as évek Angliájában, egy leánynevelő intézetben játszódik. A főszereplő, Gemma egy nap talál egy naplót, aminek olvasása közben rájön, hogy ki is ő valójában. Szép lassan, lapról-lapra halad, de a végére a tulajdonos és a saját lelki világát is megérti majd. Tehát az olvasással magunkat is megismerhetjük: kitartóak-e, kíváncsiak, lusták, szenvedélyesek. A lassú olvasás megtaníthat bennünket nemes érzelmek befogadására is.

Többször előfordulhat az, hogy az ember nem tudja leküzdeni kíváncsiságát, időhiányban szenved, nem tud koncentrálni vagy épp kötelező olvasmányról van szó, ilyenkor lehetetlenség lassan olvasni, de jobban oda kell figyelni. Sajnos rohanó világunkban a stressz erősen gátolja a nyugodt kikapcsolódást, a teljes odafigyelést, így természetesen az olvasást is. Nem véletlen tehát, hogy egyre kevesebben járnak könyvtárba, könyvesboltba, egyre ritkábban látni az emberek kezében könyvnek látszódó papírhalmot, mert az nehéz, koncentrálni kell, és mindenre megoldás az internet.

Márai Sándor kiválóan fogalmazta meg, hogy mit jelent szeretni az olvasást, hogy mit jelent szenvedéllyel hallgatni a leírt szavakat, mondatokat. Maga ez a mozgalom is arról szól, hogy tanuljuk meg szívből szeretni a könyveket, legyünk általa kiegyensúlyozottak, tudjuk értékelni és véleményezni a körülöttünk lévő világot, figyeljünk oda az emberekre, a bennük rejlő részleteket.

I. fejezet: Egyedül…

Esős idő volt. Már megint. Csak úgy ömlött. Anyámék természetesen veszekedtek. Mint mindig. Sosem hagyják abba. Folyton folyvást ez megy. Nincs nyugalmam!

Egyre jobban úgy érzem magam, mintha senki sem törődne velem. Nincs kihez forduljak. Iskolapszichológus? Na ne már! A szüleim? Vagy marakodnak, vagy a kocsmában ülnek egy-két korsó sör társaságában, szóval rájuk sem számíthatok. A tesóm pedig sosincs itthon, így ez sem okés.

A legjobb lesz, ha elmegyek itthonról. Itt nincs semmi, csak a suli van, meg a „munkahelyem”. És néha a bátyám. De csak nagyon néha.

Úgyhogy erősen gondolkodom azon, hogy összepakolok, és elszököm. Valószínűleg ez az egyetlen jó megoldás, szóval elővettem az utazótáskám. Nem kellett mélyre túrnom érte, mert már korábban is volt eszemben ez a dolog, csak sosem mertem megtenni. Most viszont összeszedtem magam, összeszedtem a ruháimat is és elkezdtem bepakolni őket a táskába. Nem sok van belőle, így könnyű dolgom volt.

A cuccaim nagy része már a zsákban volt. Csak a tisztálkodó szerek voltak hátra. Elindultam értük a fürdőbe, de anyám megállított:

• Kislányom! Mit művelsz? Mit csinálsz azokkal?

• Elmegyek! – egyszerűen csak ennyit tudtam válaszolni. Nem azért, mert nem mondtam volna el nekik, hanem… Tulajdonképpen magam sem tudom, hogy merre megyek.

• Mégis hova, ha szabad tudnom? – hát, igen. Kérdés a fődíjért.

• El innen. Messzire! Jó messzire! – Azt hiszem, nem díjazta az ötletet. – Mindent átgondoltam. Elhagyom ezt az egész kócerájt. Elegem van ebből az egészből! Apával egyfolytában veszekedtek, és hagy tegyem hozzá, hogy nem mindig viselkedtek józanul! Engem észre sem vesztek, csak magatokkal foglalkoztok. Jobb lesz, ha elfogadom az amerikai állást. – Ja igen, Amerika! A múlt hónapban kaptam egy lehetőséget, hogy kint éljek. Akkor még nem válaszoltam rá semmit, de nem akartam elfogadni, mert úgy gondoltam, hogy itt a hazám, és hogy túl fiatal vagyok még egy új élethez. De milyen a mostani életem? Ennél minden csak jobb lehet! – Anya, figyelj! Én már nem bírom ezt. Nekem normális családra van szükségem, normális szülőkre. Ti ezt nem tudjátok megadni.

• Normális élet?! Mert ez nem az?

• Nem, kérlek nagyon nem.

• Velem te ne beszélj ilyen hangon! – kezdte egyre magasabbra emelni a hangját.

• Nyugi, nyugi, nyugi! Kérlek hallgass meg! – nyugtatgattam, ámde sikertelenül. – Ti nem tudjátok nekem megadni a nyugodt környezetet ahhoz, hogy bármit is kezdjek az életemmel. Hogy tanuljak, például. Folyton veszekedtek vagy épp a pia-szag áraszt el mindent. Meg nem tűnt még fel, hogy Márk sosincs itthon? Mindig valamelyik haverjánál vendégeskedik, mert már ő is fél hazajönni. Nekem pedig csak a főnök tud támaszt nyújtani.

• Így gondolod, hogy nem foglalkozunk eleget veled? – bólintottam. – Megváltozunk akkor, jó?

• Sajnos ti már nem tudtok megváltozni. – És tényleg nem. Többször is (amikor sikerült rendesen leülni és beszélgetni), többször is megfogadták, hogy változik majd a helyzet. Mégsem történt sose semmi.

• Akkor sem mehetsz el! Neked itt a helyed! Itt a családod. Nem mehetsz csak úgy el! Azonnal pakolj ki! – dehogy pakoltam! Folytattam tovább a csomagolást. Direkt nem néztem anyámra. – Laci, csinálj már valamit! – ez apámnak szólt. Ő az ajtóban állt, és engem nézett. Erősen gondolkodott valamin.

Háááát… Mit ne mondjak, voltam már jobb helyzetben is. Micsoda szörnyű élet! Igazán nincs mit tenni, mert már bepakoltam és útra készen álltam.

Felvettem a cipőmet, a kabátomat, és az ajtó felé vettem az irányt. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen könnyű a táskám. Ezúttal a részeg apám állított meg, és csak annyit mondott:

• Ha kiteszed a lábad azon a küszöbön… – itt megállt, de csak a dráma kedvéért. Az arca komoly volt, a szeme egy kissé beesett, támolygott is, de valahogy mégis látszott rajta, hogy töprengett. De valami egészen máshol, és ebből a helyzetből szabadulni akart. Ennyire egyszerű lenne ez a dolog? Annyira, hogy őt sem nagyon érdekelte. – … soha többé ne gyere vissza ebbe a házba!

• László! Mit művelsz?! – anya próbálta menteni a menthetőt, de ezen már nem segített semmi. – Nem tagadhatod ki őt! Ő a lányod!

• Ha úgy dönt, hogy csak így itt hagy bennünket, attól fogva nem a mi lányunk.

Ez fájt. Micsoda apa mondhat ilyet?! Mi értelme van a maradásnak, ha mindig ugyanaz történik? Isznak, veszekednek, rám se hederítnek. Vagy ha mégis, akkor meg csesztetnek. Ezért maradjak? Lehet, hogy Kint jobb életem lesz. Olyan családhoz kerülök, akik figyelnek rám, akikkel közölhetem a problémáimat.

Épp fordultam ki az ajtón, de anyám nem engedett:

• És a bátyád? Mi lesz vele? Rá nem gondolsz? Hogyha minket itt is hagysz… – egy könnycsepp gördült le az arcán, – … legalább tőle köszönj el! Mi megértjük az érzéseid, tudjuk, hogy nehéz. – tényleg? Akkor miért nem engednek el? – Ő a testvéred. Azt mondtad legutóbb, hogy őt mindennél jobban szereted. Őt is itt hagynád?

Tényleg! Rá nem is gondoltam. Mit fog szólni? … De akkor sem maradhatok. Ha eddig tudtuk e-mail-en tartani a kapcsolatot, ez ezután is menni fog. Nem azért jutottam el idáig, hogy most visszaforduljak, és úgy tegyek, mintha meg sem történt volna. Túl sok idő telt már el. Túl sok minden történt már.

Talán majd írok neki egy levelet! – gondoltam a bátyámra utalva.

• Dóra! Hagyd! Ha menni akar, menjen. Úgysem kényszerítheted.

• Nem kényszeríthetem?! Hisz’ ő a lányom! Én szültem! Én szenvedtem vele kilenc hónapot! ÉN neveltem! – nevelt? chö! – És még kiskorú. Mit csinálhat?

• Ő semmit, mert nem ért semmihez. Még lelépni sem tud rendesen. – Na tessék, az apai szeretet! És már megint veszekednek. Minő meglepetés!

• Anya, apa! Már döntöttem. Megyek, és kész! – ezzel búcsúztam tőlük. Kiléptem a kapun. És ezúttal apám kiabált utánam:

• Még meggondolhatod magad!

Visszapillantottam.

• Ezen nincs mit meggondolni. Döntöttem. Mindenkinek így lesz a legjobb. – épp láttam a lámpa fényében egy lecsorduló könnycseppet apám arcán. Hiába! Mégsem olyan kőszívű, mint amilyennek mutatkozik. Aztán észrevettem, hogy nekem is lecsordult egy csepp.

Fájt a búcsúzkodás, de mennem kellett. El kell érnem a célom! És célom, hogy megmentem a bajbajutottakat. Az olyan gyerekeket, mint amilyen én most vagyok. De előtte szeretnék lediplomázni.

Intettem és köszöntem; végleg. – Viszlát!

Kingdom of a new Life

Ennek a könyvnek az alapjait egy barátnőmnek, Lillának köszönhetem. Nagyon írtunk, írtunk, és megemlítette, hogy neki is van egy fél-negyed könyve…. Elkértem, hogy elolvashatom-e, elküldte, mondván persze. Sokat beszéltünk utána róla, és nagyon jó ötletekkel is ki tudtam egészíteni. Úgyhogy kiegészítettem. Fuck yeah, szerzői jogok…. Jó olvasást!
Röviden a történetről:

Lili a munkahelyén szemtanúja lesz a főnöke halálának, a főnöke fiával elszökik Amerikába, ahol egy maffia bandával ismerkedik össze, a fiút megöli az egyik bandatag, akivel később Lili összejön, tagja lesz a bandának, összetűzésbe kerül a bűnüldöző szervekkel, akik hazatoloncolják és egy új városban kezd új életet, elkezdi az egyetemet, és hepi end a vége. 😀

H.P. Lovecraft: Patkányok a falban

az előző bejegyzéshez visszacsatolva… 😀

erasbrux

“…E borzalmas álomból Nigger-Man mozgolódása ébresztett fel, aki szokásához híven a lábamnál aludt. Ezúttal nem kellett kutatnom az okot, miért fúj, miért berzenkedik, s félelmében miért mélyeszti karmait a bokámba, nem sejtve, hogy fájdalmat okoz ezzel, ugyanis a falak a szoba minden oldalán megelevenedtek a hátborzongató hangoktól: a nyüzsgő, kiéhezett, óriási patkányok kaparászásától.”

H.P. Lovecraft: Patkányok a falban idézet (és igen, a macska az eredetiben is nigger-man, vagy nigger… Lovecraft iszonyat fajgyűlölő volt)

Tőmondatokban, kulcsszavakban a lakásról, ahol tengődöm. Most azt a részt hagyjuk hogy bútorozatlan a szoba, azt tudtam. Egy matracom van, két székem meg egy ruhafogas és ennyi. Az egyik székre rátettem az egyik leszerelhető polcot, az lett az asztal. Maradt még kb 1 négyzetméternyi polc, ott van minden kipakolva. Minimalista. De használható. Ennyi pénzért (majd 100ezer forint, itt ez a patkánylyuk kategóriára elég, kár is hasonlítgatni) ez jár.

Na de. A lakótársak. Nem is mondok rasszokat, lényegtelen…

View original post 491 további szó