2013. Nagycsepely. Ifis tábor. Fotózgattam… :D

Pocok meséje – Hatodik nap

            A kirándulás utolsó napjára virradóan a kis család igen korán kelt. Igaz egyesek sokkal nehezebben ébredtek, de választásuk nem volt, Édesanyjuk lehúzta a fejükről a meleg paplant. Még reggeli előtt mindenki megmosakodott a közeli patak hűs vizében, majd rendet pakoltak maguk körül és természetesen a táborhelyüket is tisztába tették. Tudták, hogy még hosszú az út hazafelé, így bőségesen lett az asztaluk megterítve. Volt azon mindenféle finomság mi szem-szájnak ingere; jól is laktak belőle ám.

            Édesapjuk pakolás közepette meglelte a kis zsákocskát, amit még idefele úton adott nekik a Fogadósné. Gondolta is rögvest, hogy a finom reggeli étek elfogyasztása után ki is nyitják azt.

            Mit volt mit tenni, a kiscsalád kinyitotta a zsák száját és hirtelen mindenkinek tátva maradt a lepénylesője a meglepettségtől. Egy marék szerencse, néhány üveg csodatévő varázsos víz, egy kis étel és legnagyobb csodálkozásukra egy szív alakú kulcs. Az utóbbiról természetszerűen mindenki tudta, hogy mit nyit: a Szeretet Földjének Kapuját.

            Rögtön felpakolták a szekerükre az összes putyerkájukat (még Bélát is) és Tolerancia Földjének Királyához siettek. A palota neves őrei már-már barátjukként üdvözölték a kis családocska tagjait, azonban az uralkodó megijedt a hívatlan vendégektől, akik természetesen nem tágítottak. Kértek egy utolsó esélyt, hadd próbálják meg még egyszer, hadd menjenek le a pincébe. A király nem volt kőszívű, nem tudott ellenállni a piros orcáknak, a csillogó szemeknek és az elszántságuknak, így ő maga személyesen kísérte le őket a pincesorba.

            Most, a kulcs segítségével hamar ki tudták nyitni a Szeretet Földjének Kapuját, és a varázsvíz hatására át is tudtak kelni rajta. Odaát azt tapasztalták, hogy minden ugyanúgy néz ki, csak éppenséggel eláraszt mindent a Szeretet: a Szeretet eszenciája ott van a levegőben, a földben, a fákban, mindenben. Az emberek szeretik és tisztelik egymást. Egy ilyen helyre érkeztek és úgy döntöttek, hogy ott szeretnének maradni. Olyan csodás helynek ítélték meg a Szeretet Földjét, amiről nem is álmodtak. Így ért véget a kis család kirándulása, nyugodt szívvel hagyták el Tolerancia Földjét, mert tudták, hogy egy sokkal szebb helyen vannak.

            Hazafele a Szeretet kísérte őket, és a kis család még sokáig emlegette ezt a kalandot, hogyan találtak rá az igaz és feltétel nélküli szeretet erejére! 

            Vége – The End – La Fin – Finito

Táboroztunk…

Kettőezer-tizenhárom,
Irány a nagycsepelyi tábor!
Kocsival, busszal, vonattal
Jött a tizennyolc fős roham!

Rögtön érkezett is az Angyalka-posta,
Verseket, csokikat, játékokat osztogat.
A strandon pancsi, csúszda vár,
Jöhet egy röplabda-meccs már?

Balesetek is történtek ám,
Anettre egy tetanusz várt,
Csaba meg a vízbe pottyant,
Reccsent is a kisujja nyomban.

Az esti alkalmak a templomban voltak,
Ének, gitár, és dobok szóltak.
A nagyok Józsefet játszottak,
Míg hátul szórakoztak vagy aludtak.

Az étkezések sem mentek rendben,
Kaja volt sok, dögivel.
Balázsék viszont kegyetlenek voltak,
Előbb sok dumát, majd némi vacsit toltak.

A műhelymunka darabokra szakadt,
Mint a linó Dóri keze alatt.
A csomózásra hamar ráéreztek a csajok,
De a fiúk létrájánál már voltak bajok.

A bunker ugyan nem lett kész,
De a helye nagyon szép.
Az íjászkodás már egyre jobban megy,
Lyukas a disznó, és egy körte is cél lett.

Kirándultunk is a környéken,
A halastavat látnunk kell!
A tábortűzhöz mindjárt elfogy a fa,
Sajnos, holnap mehetünk is haza!

Pocok meséje – Ötödik nap

            A következő nap csodaszép időre ébredtek, és hamar ki is ugrottak az ágyikójukból. Egy kis reggeli elemózsiát magukhoz vettek, majd elindultak felfedezni a környéket. Ahogy mentek-mentek útközben egyszer csak egy bokorból előugrott egy hatalmas nagy szörnysárkány lófejjel szárnyakkal és krokodilfarokkal. Nem ijedtek meg, mert tudták, hogy ha mindannyian el kezdenek énekelni egy dalt, akkor a barátjukká lesz és segít nekik útjukban. Így is történt. A szörny, akit mellesleg Bélának hívtak, hatalmas vihart kavart a szárnyaival és hipp-hopp, a kis csapat át is repült az erdőn.

            Az erdőn túl találkoztak az átváltozni tudó óriásbogárral. Kilesték az átváltozását és rájöttek, hogy a köpenye a bogár szárnya. Úgy döntöttek, hogy szereznek egy köpeny-szárnyat, hogy könnyebben le tudjanak jutni a palota mélyébe; de ez nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis meg kellett várniuk a déli 12 órát, amikor a bogár levedlette köpenyét és ezt kellett nekik megszerezniük. Miután ez sikerült, újra Tolerancia Földjének Királyához siettek, aki megijedt Béla fogaitól ezért megengedte nekik, hogy lemenjenek a várpalota pincéjébe. Igen ám, de odalenn nem láttak semmit, mert vaksötét volt. Ezért ráadták a legkisebb fiúra a köpönyeget, hogy át tudjon változni szentjánosbogárrá. Megláttak egy ódon rézveretes kaput, ám de a kapu zárva volt. Megpróbáltak áttörni a Szeretet Földjére, de erőszakkal nem ment. Így szégyenszemre visszavonultak.

            A nap már lebukott a hegyek mögött, és csak a hold fénye szűrődött át a lombokon. Elég nagy bátorságot kellett nyerniük, hogy szállásukra visszatérjenek, mert az erdő nagy volt és sötét és ijesztő. De a szentjánosbogarak segítségével hazaérhettek és nyugovóra hajthatták fejüket egy újabb történet hallgatása közben.

Pocok meséje – Negyedik nap

            Reggel, ahogy álmosan ásított a nap az égen, ugyanúgy kelt fel a kis család is. Mivel olyan álmosak voltak, úgy gondolták felfrissülnek a Nagy Tó hűsítő vízében. A vidék legöregebb fájánál pihenték ki az előző napi fáradalmakat, és azon tanakodtak, miképpen tudják jobb belátásra bírni Tolerancia Földjének nagyhatalmú urát. A gyermekek hamar felélénkültek és játszani kezdtek: egy rongylabdát dobálgattak egy kifeszített halászháló felett. A halász igen mogorva ember volt és nem tolerálta azt, hogy a gyermekek ennyire jól érezték magukat. Éppen ezért elzavarta őket, de nekik ezt sem szegte kedvüket.

            Hazaérve újra terített asztal várta a családot, ami igencsak jól esett nekik, mert meglehetősen elcsigázta őket ez a nap. Délután a vacsorára való vaddisznóra vadásztak, amit sikeresen eltaláltak a nyilaikkal. A család tagjai kiváló vadásznak bizonyultak, hála egy ifjú zöld íjásznak, aki keményen edzette őket a fején lévő zamatos körtével.

            Az estebéd után megtanakodták a másnapi stratégiát, hogyan jutnak be a király palotájának pincéjébe, és ezáltal a Szeretet Földjére. A napot ekkor is egy mesével fejezték be, folytatva József történetét, akit minden nyomorúságából kiszabadított az Isten és nagy emberré lett Idegen Földön.

            De mi is van a pútyerkában? – ezzel a gondolattal tették le a fejüket párnájukra, hiszen a Fogadósné zsákját még mindig nem nyitották fel.