100 szó a szerelemről

Szeretem a könyvmolyképző kiadót, gyerekkoromban a lehető legtöbb könyvet kivettem a könyvtárból elolvasásra… Mindig is jó érzékük volt ahhoz, hogy mi kell a fiataloknak, és szerencsére a kreativitásukat sem vesztették el az évek során.

Köztudottan ismert az “Aranymosás” programjuk, ahol fiatal írókat karolnak fel, és egyfajta mentor-támogatást nyújtanak nekik. Aktuálisan, néha-napján egy mini játékot nyújtanak elénk, a jelenlegi felhívás itt található.

Aki nem nyitotta meg, annak elmondom: egy száz szavas mini novellát kellett írni, ami a szerelmet/szeretetet ábrázolja, miközben a szereplők az időjárásról beszélgetnek. Kreatív ötlet, nekem tetszett… Kicsit játszogattam én is, és ez lett az eredménye:

Múló pillanat

Fiatalok.

Egy pillanat, csak ennyi volt, megkedvelték egymást. Nem mondtak semmit, de érződött. Ők érezték, de gyávák voltak.

Senki sem vett észre semmit. Mintha az a valami nem lebegne ott, mintha nem is találkoztak volna, úgy mentek el egymás mellett az utcán. Némán, vágyakozva.

Egy pillanat, csak ennyi volt, de az minden porcikájukat átjárta.

Fiatalok…

Vajon mennyi esélye van az új találkozásnak? Vajon van értelme elrontani ezt a pillanatot? Vajon a vágy mekkora kínzó eszköz?

Egy fiatal számára minden képes szenvedést okozni. Legyen az jó, vagy rossz. Okozzon bármit, csak legyen célja és eredménye, de legyen oka is.

Egy pillanat, csak ennyi volt, és elszállt.

Pocok meséje – Hatodik nap

            A kirándulás utolsó napjára virradóan a kis család igen korán kelt. Igaz egyesek sokkal nehezebben ébredtek, de választásuk nem volt, Édesanyjuk lehúzta a fejükről a meleg paplant. Még reggeli előtt mindenki megmosakodott a közeli patak hűs vizében, majd rendet pakoltak maguk körül és természetesen a táborhelyüket is tisztába tették. Tudták, hogy még hosszú az út hazafelé, így bőségesen lett az asztaluk megterítve. Volt azon mindenféle finomság mi szem-szájnak ingere; jól is laktak belőle ám.

            Édesapjuk pakolás közepette meglelte a kis zsákocskát, amit még idefele úton adott nekik a Fogadósné. Gondolta is rögvest, hogy a finom reggeli étek elfogyasztása után ki is nyitják azt.

            Mit volt mit tenni, a kiscsalád kinyitotta a zsák száját és hirtelen mindenkinek tátva maradt a lepénylesője a meglepettségtől. Egy marék szerencse, néhány üveg csodatévő varázsos víz, egy kis étel és legnagyobb csodálkozásukra egy szív alakú kulcs. Az utóbbiról természetszerűen mindenki tudta, hogy mit nyit: a Szeretet Földjének Kapuját.

            Rögtön felpakolták a szekerükre az összes putyerkájukat (még Bélát is) és Tolerancia Földjének Királyához siettek. A palota neves őrei már-már barátjukként üdvözölték a kis családocska tagjait, azonban az uralkodó megijedt a hívatlan vendégektől, akik természetesen nem tágítottak. Kértek egy utolsó esélyt, hadd próbálják meg még egyszer, hadd menjenek le a pincébe. A király nem volt kőszívű, nem tudott ellenállni a piros orcáknak, a csillogó szemeknek és az elszántságuknak, így ő maga személyesen kísérte le őket a pincesorba.

            Most, a kulcs segítségével hamar ki tudták nyitni a Szeretet Földjének Kapuját, és a varázsvíz hatására át is tudtak kelni rajta. Odaát azt tapasztalták, hogy minden ugyanúgy néz ki, csak éppenséggel eláraszt mindent a Szeretet: a Szeretet eszenciája ott van a levegőben, a földben, a fákban, mindenben. Az emberek szeretik és tisztelik egymást. Egy ilyen helyre érkeztek és úgy döntöttek, hogy ott szeretnének maradni. Olyan csodás helynek ítélték meg a Szeretet Földjét, amiről nem is álmodtak. Így ért véget a kis család kirándulása, nyugodt szívvel hagyták el Tolerancia Földjét, mert tudták, hogy egy sokkal szebb helyen vannak.

            Hazafele a Szeretet kísérte őket, és a kis család még sokáig emlegette ezt a kalandot, hogyan találtak rá az igaz és feltétel nélküli szeretet erejére! 

            Vége – The End – La Fin – Finito

Pocok meséje – Ötödik nap

            A következő nap csodaszép időre ébredtek, és hamar ki is ugrottak az ágyikójukból. Egy kis reggeli elemózsiát magukhoz vettek, majd elindultak felfedezni a környéket. Ahogy mentek-mentek útközben egyszer csak egy bokorból előugrott egy hatalmas nagy szörnysárkány lófejjel szárnyakkal és krokodilfarokkal. Nem ijedtek meg, mert tudták, hogy ha mindannyian el kezdenek énekelni egy dalt, akkor a barátjukká lesz és segít nekik útjukban. Így is történt. A szörny, akit mellesleg Bélának hívtak, hatalmas vihart kavart a szárnyaival és hipp-hopp, a kis csapat át is repült az erdőn.

            Az erdőn túl találkoztak az átváltozni tudó óriásbogárral. Kilesték az átváltozását és rájöttek, hogy a köpenye a bogár szárnya. Úgy döntöttek, hogy szereznek egy köpeny-szárnyat, hogy könnyebben le tudjanak jutni a palota mélyébe; de ez nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis meg kellett várniuk a déli 12 órát, amikor a bogár levedlette köpenyét és ezt kellett nekik megszerezniük. Miután ez sikerült, újra Tolerancia Földjének Királyához siettek, aki megijedt Béla fogaitól ezért megengedte nekik, hogy lemenjenek a várpalota pincéjébe. Igen ám, de odalenn nem láttak semmit, mert vaksötét volt. Ezért ráadták a legkisebb fiúra a köpönyeget, hogy át tudjon változni szentjánosbogárrá. Megláttak egy ódon rézveretes kaput, ám de a kapu zárva volt. Megpróbáltak áttörni a Szeretet Földjére, de erőszakkal nem ment. Így szégyenszemre visszavonultak.

            A nap már lebukott a hegyek mögött, és csak a hold fénye szűrődött át a lombokon. Elég nagy bátorságot kellett nyerniük, hogy szállásukra visszatérjenek, mert az erdő nagy volt és sötét és ijesztő. De a szentjánosbogarak segítségével hazaérhettek és nyugovóra hajthatták fejüket egy újabb történet hallgatása közben.

Pocok meséje – Negyedik nap

            Reggel, ahogy álmosan ásított a nap az égen, ugyanúgy kelt fel a kis család is. Mivel olyan álmosak voltak, úgy gondolták felfrissülnek a Nagy Tó hűsítő vízében. A vidék legöregebb fájánál pihenték ki az előző napi fáradalmakat, és azon tanakodtak, miképpen tudják jobb belátásra bírni Tolerancia Földjének nagyhatalmú urát. A gyermekek hamar felélénkültek és játszani kezdtek: egy rongylabdát dobálgattak egy kifeszített halászháló felett. A halász igen mogorva ember volt és nem tolerálta azt, hogy a gyermekek ennyire jól érezték magukat. Éppen ezért elzavarta őket, de nekik ezt sem szegte kedvüket.

            Hazaérve újra terített asztal várta a családot, ami igencsak jól esett nekik, mert meglehetősen elcsigázta őket ez a nap. Délután a vacsorára való vaddisznóra vadásztak, amit sikeresen eltaláltak a nyilaikkal. A család tagjai kiváló vadásznak bizonyultak, hála egy ifjú zöld íjásznak, aki keményen edzette őket a fején lévő zamatos körtével.

            Az estebéd után megtanakodták a másnapi stratégiát, hogyan jutnak be a király palotájának pincéjébe, és ezáltal a Szeretet Földjére. A napot ekkor is egy mesével fejezték be, folytatva József történetét, akit minden nyomorúságából kiszabadított az Isten és nagy emberré lett Idegen Földön.

            De mi is van a pútyerkában? – ezzel a gondolattal tették le a fejüket párnájukra, hiszen a Fogadósné zsákját még mindig nem nyitották fel.