Arcok rejtetlen könyvéből
próbálom az embert érteni.
Belevésve a kor, bele amit mutat,
vélt titka – benső rezdülései.
Nyílt testbeszéd. Az arcjátékban
a tudattalan, a mondatlan,
az elhallgatott – kifejeződik
mind az adott pillanatban.
Szemekben magány jégzajlása.
Kavargás: vágyak, szeszélyek,
s lobogásukban megfejthetetlen,
halálban oldódó szenvedélyek.
A lélek útját fürkészni! Jelzések,
jelenések, lelkiismeret, jog,
s csapdák, veszélyek – a túlélés
vesztői közt amint kanyarog.
Történelem az arc, élő műved,
szobrász-idő! Neandervölgy kora,
az első tűz öröme. Bőrön, csontban,
erekben szüntelen létcsata!
Ki látja, mint én? A finom rezdülést,
mit felismerés vált az arcokon –
míg szemem szomjasan tapad
szívlüktetésű szájakon.
És vannak arcok, fenségest játszók
rendületlen közönnyel, hidegen.
Embereké: - tagadjam fajtám? –
nem lehet tőlem idegen.
Kit a csönd világa zár,
s szellem és szerelem vezet:
arcok szótárából is próbál
érteni embert, életet.
Ez is egy ilyen pillanatban íródott….
nettikeee 