március | 2014 | nettikeee

Ott ültem a szobám közepén megkötözve a székemben. Az a barom Dan már megint átvágott. Utálom, de egyszerűen nem tudok ellenállni a kék szemének. Olyan gyönyörűen igézőek.

Kulcs fordult a zárban, hazaért az egyik barátnőm. Végre! Meg vagyok mentve!

Segíts légyszi! – kiabáltam ki a szobából. Bár az ajtó csukva volt, a hangom úgy hasított át a lakáson, mint a villám.

Emily bejött a szobámba. Magas lány, ha lábujjhegyre áll, súrolja az ajtófélfát. Rövid haja van, és minden hónapban más színű. Most épp lila. Senki sem tudja, mi az eredeti hajszíne, talán még ő maga sem! Amint meglátott felkiáltott, a kezeit a szája elé tette:

Úristen! – a hangja az enyémnél is magasabb. – Kitalálom! Már megint Dan, ugye? – Az elmúlt két napban, már vagy ötször megtette velem. Mármint, hogy a székhez kötözött. Hogy miért? És hogyan? Nem tudom.

Bólintottam.

Miért nem küldöd el a fenébe? Vannak nála sokkal jobbak – A csomókkal küszködött éppen.
Igen, tudom. De néhány hónapja még nem ilyen volt.
Szívem, az emberek néha változnak.
Persze, de nem egyik napról a másikra!

Ezzel még ő is egyet értett, pedig nagyon szeret kötözködni és kritizálni. Igazából ezért is Emily a legjobb barátnőm.

Megunta a csomózást, ezért hozott egy ollót. Így pillanatok alatt szabad lettem.

Figyelj ide, Polli! Ha Dan megint felbukkanna, tárcsázz engem, vagy Leát, jó?
Oké, majd megpróbálom. – Emily bólintott és kiment a konyhába.

Dan a barátom, nyolc hónapja vagyunk együtt. A kapcsolatunk furcsa, valahogy más, mint a többi páré. Szeretjük egymást, meg nem is. Mint a sorozatokban, csak mi bevalljuk. Sokáig csak barátok voltunk, aztán kialakult egy ilyen valami is köztünk.

Az utóbbi időben, főleg az elmúlt három napban Dan nagyon titokzatossá vált. Három napja történt valami, de nem tudom elmagyarázni, hogy mi is pontosan, mert én sem értem.

Tudom. Valaminek történnie kellett. És történt is. Biztosan tudom.

Igaz, arra a napra nem emlékszem tisztán, de meg fogom tudni, hogy mi történhetett. Kiderítem!

Aznap változhatott meg minden, mármint Dan, és a kapcsolatom vele. Ez az egész már iszonyúan hátborzongató és rejtélyes már nekem is. Annyi ügyet oldottam már meg eddig… Ha más dolgait rendbe tudom tenni, akkor talán a sajátom is menni fog. Aztán eszembe jutott a megoldás. Kimentem Emily után a konyhának nevezett helyiségbe, hogy közöljem vele:

Figyu! Van egy ötletem! – itt egy picike hatásszünetet tartottam.
Igen?
Tudod, szeretném megtudni, hogy mi volt három napja – újabb szünet.
És? – a hangja türelmetlen volt.
És eszembe jutott valami, pontosabban egy terv, hogy hogyan tudhatnám meg, mi történt aznap. – Megint szünet. Tudom, hogy utálja, amikor megállok beszéd közben. De csak azért is! A tervem viszont nem sikerült, hogy kikezdem az idegeit, a szemem valószínűleg elárulhatott, mert abba a pillanatban felkiáltott:
Csak nem? – akkor már biztosan tudta.
De igen! – elővettem, majd felemeltem a táskámat. – Nyomozni fogunk!
Fogunk?
Igen. Mindhárman. Segíteni fogtok. Ugye segíteni fogtok? – szúrós szemmel néztem rá, ő egy ideig gondolkodott. Nem éleseszű,de kedves, és jó barátnő.
Azt hiszem, muszáj lesz – ekkor elkezdett valami után kutatni. Nem tudom, mit kereshetett, mert a konyhánk rosszabb, mint egy disznóól. Mindenhol van minden. – Figyu, nem láttad a táskámat? Sehol sem találom.
De igen, ott van az ágyamon. Oda tetted le, amikor hazajöttél – mondtam neki enyhén gúnyos hanggal, bár ő ezt észre sem vette.
Ó, tisztára elfelejtettem, köszi! – Na mit mondtam?! Kissé gyagyás, de én épp ezért szeretem. Emily bement a szobámba a táskájáért. Kifele jövet turkált a tatyójában egy kicsit, majd elővett egy doboz cigit, és kiment a folyosóra rágyújtani. Vannak rossz szokásai, ez az egyik. Amióta ismerem, mindig is próbáltam leszoktatni, sikertelenül… Ahány módszert alkalmaztam, mindig kibújt alóla.

A konyhánk nem épp túl nagy, de elfér benne egy rádió. Bekapcsoltam, épp egy olyan adóra volt beállítva, amit nem különösen szerettem, pont a műsorvezető miatt, de most pont a kedvenc számom szólt, úgyhogy nem kapcsoltam el. Nem épp közkedvelt előadó, és én pedig éppen ezért szerettem ennyire nagyon. Néhány koncertjén is voltam, minden az első sorból tomboltam.

Emily után mentem. A folyosóra kihelyeztünk néhány széket, leültem az egyikre. Nem túl kényelmes, de jobb, mint állni.

Hol van Lea? – kérdezte. Furcsa, azért jöttem ki, hogy megtudakoljam tőle. – Már haza kellett volna jönnie. Nála sosem tartanak reggelig a szombat esti partik.
Kivéve, ha lecsapott egy szingli pasira, vagy egy olyanra, aki nem az… – ezen mind a ketten nevettünk. Ismertük Leát már évek óta, tudtuk, hogy úgyis az utóbbi az igaz, és Lea épp valahol hancúrozott. Ilyenkor általában kiderül, hogy az ürge nem idevalósi, vagy van barátnője, vagy családja, esetleg nem akarja a jó hírnevét bepiszkítani, és nem lesz semmi. Majd Lea sírva jön haza, és megjegyzi: “Hogy lehet egy 19 éves egzotikus modell még szűz?” Már jópárszor megtörtént…
Talán fel kellene hívnunk.
Jó ötlet! Még mielőtt megtörténik a baj – mondtam. – Kihoztad a telefonod?
Nem, odabent van a táskámban. A kulcsommal együtt.
Az enyém itt van – mutattam neki. – A kulcsom nekem is bent van, de az ajtót nem csuktam be.
Nézz csak oda – rámutatott az ajtóra -, ha nem te csuktad be, akkor is becsukódott, és most nem tudunk bemenni a lakásba.
Oké, akkor hívjuk fel Leát, hogy jöjjön haza! Így legalább két legyet ütünk egy csapásra.

Néhány pillanat alatt tárcsáztam a számot, de az csak csöngött és csöngött… A hatodik csöng után meguntam és letettem. Odafordultam Emilyhez, majd közöltem vele, hogy reménytelen minden, mert nem vette fel.