Mint köztudott (vagy kevésbé…), ma este volt a világpremier, ahova 13 magyar mozi is csatlakozott, és így világszerte egyszerre több ezer emberrel együtt néztem ugyanazt a filmes alkotást… 😀
I don’t need no walls around me!
Tényleg azt mondhatom, egy zseniális alkotást láttam elsőkézből. Nagyszerű összhang volt, remekül megszerkesztve. Sajátos mixe volt az eredeti filmnek, a pár éve történt koncertsorozatnak, és mindezzel egyidőben felfedezni véltem némi párhuzamot az 1984-gyel, a hősi katonákra emlékezett, és memoár is volt a saját apja, és nagyapja tiszteletére.
Életrajzi műként is felfogható. Családja története, a barátai története, egy-egy elkapott “snapshot in a family album”. Szomorú történetek, melyek egész Európán keresztül kísérik az embert, Írországtól Törökországig mindenkire hatással van. Végigkövethetjük a háborús hősök életét, halálát, a háborúkat, az elnyomó társadalmakat, a FALat.
Mert mindenkinek van egy saját fala, amelyet a félelmei alkotnak. Félelmetes, hogy szó szerint a bőröd alá suhannak az érzelmek, átjárnak minden procikádat,ráz a hideg, és megbabonázva nézed a képernyőt. Átérzed a zenét, figyeled az alkotást, hallgatod az idős, magyar bácsi történetét, hogyan menekült a háború elől, és egyszer csak érzed, hogy neked is innod kell, és nem érdekel, hogy a francia csapos egy mukkor sem tud angolul, de te akkor is meglátogatod apád sírját Olaszországban.
Csodálatos.
Az emberek sok mindent átélnek életük során, de nem tudnak mindent feldolgozni.
Néha túl sok kultuszfilmmel találkozott már az ember. ÉS akárhányszor nézi végig, még mindig nem tudja feldolgozni.
Ehhez is idő kell.
És egy anya, akinek egész film közben be nem áll a szája, mert vagy azt ecseteli, hogy milyen jó volt annó ott lenni a koncerten, vagy énekel…
De vigyázzatok!
Big Brother is watching you!
nettikeee 