Helló!
Tudjátok, van az a típusú könyv, aminek úgy állsz neki, hogy nem érted a felhajtást körülötte, de mire a végére érsz, bőgsz, mert te is a rabja lettél. Na, nekem Emerenc története volt ilyen.
Random vélemények…
Mindig elcsodálkozom Szabó Magda írásain. Annyira természetes és annyira átható, érzed, hogy akár te is lehetnél a főszereplő. Vagyis ez esetben a mesélő. A főszerepet Emerenc kapta. Még akkor is, ha folt esett a tisztaságán.
Nincsen még egy Emerenc a világon, viszont mindenkinek van saját Emerence, legalábbis valamilyen módon biztosan. Nekem a nagyszüleim jutottak róla eszembe. Tanyasi gyerekek, a munkának élnek, a szeretteiknek élnek. Makacsok, ritkán szólnak, de etetnek, itatnak, kiszolgálnak.
Talán ez így nem éppen a legjobb megfogalmazás, de az én nagyszüleim ilyenek. Ketten együtt tesznek ki egy Emerencet.
Azért nagyon nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, mert annyi érzelmet tartalmazott ez a csekély kétszáz oldal, mint nem sok másik. Nem szoktam sírni könyvön, még elérzékenyülni sem igazán. De ez beütött. Úgy bőgtem a “megmentési akción”, mint még soha. És nem tudom, miért. Talán mert félek, hogy a saját szeretteimre is várhat ilyen sors, vagy azért, mert én sem tudnám megtenni azt, amire kértek: Ha szeretsz, ölsz.
Én is inkább foggal-körömmel ragaszkodom valami vagy valaki megmentéséhez, mintsem, hogy hagyjam megpusztulni. És talán pontosan azért, mert önző disznó vagyok, hogy szeretném még magam mellett tudni őket.
Emerencet is mindenki szerette a maga módján, de igazán Magda volt az, aki megértette, és aki a legkevésbé értette. Miért? Mert hiába avatta be az élete néhány pontjába, mégsem volt képes beleélnie magát a helyzetbe. Mert ő maga egy azonos, ám mégis teljesen más világból származott és nevelkedett.
A szellemi erő és a fizikai lét kontrája ez a furcsa kapcsolat, hogy nem lehetnek meg egymás nélkül, de igazán egymással sem bírják. Emerenc okos volt és bölcs az élet kérdéseire vonatkozóan, mégis megvetette a szellemi munkát. Magda viszont ugye író, neki a gondolatok, a szavak, a filozófiák voltak fontosak. Makacs volt mindkettő. Emerenc, aki hangoztatta a saját igazát a kultúra ellen, és Magda, aki seprűt ugyan a kezébe nem vett volna, de azért tisztelte az öreg hölgyet.
Azt, aki megvetette a hitet, a vallást, mégis ő volt a legigazabb keresztény.
Szerette Emerencet.
Őt, aki nem ismerte, hogy milyen szeretve lenni, mégis úgy tudott szeretni.
Furcsa egy asszony ő.
Azt hiszem, ez a megfelelő szó rá.
De mind szeretjük.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a film valami katasztrófa volt. Minden fontos momentum ugyan benne volt, jó volt a helyszínek ábrázolása, de túl sok mindent akart volna, és ez nem jött be.
Túl sok volt a hegedűjáték, a söprögetés, a hirtelen epizódváltások. És, hogy őszinte legyek, a színészi játékkal sem voltam megelégedve. Hiába volt benne minden, talán ez volt a baj, hogy minden benne van.
De ez van. A könyv határozottan kedvenc lett, újraolvasós, többször is. A film meg… Hát, meglátjuk! Biztos meg fogom még nézni, de nem most.
Ja, és el ne felejtsem megemlíteni: Ez a könyv annyira remekelt, hogy azon kevesek közé tartozik, amiket idegen nyelven is el lehet olvasni… Találtam angol, német, spanyol, cseh (?) és olasz fordítását is, és ezt a teljesség igénye nélkül mondom.
nettikeee 