Sokan mondják, hogy ők már felnőttek a mesékhez…
De mi is valójában egy mese?
Egy (többnyire) kitalált történet, amely játszódhat a múltban, a jelenben, a jövőben; Pesten vagy akár Párizsban; esetleg egy elképzelt helyen és időben. Univerzumok találkozása, világűr, kalózok, sellők, tündérek. Ha megnézzük, minden történetben ott lakozik valami, ami tulajdonképpen mesévé változtat bármit. Megnézünk egy filmet, tíz esetből kilencszer teljesen abszurd dolgokat látunk, ami a való életben nincs (mert nem élhet valaki túl háromszoros bombadurranást, nem lehet szuperhős sem, főleg nem, ha pók csípte meg, nincsenek átjárható alternatív világok), de mégis megnézzük, mégis tátott szájjal bámuljuk, és elhisszük, hogy megtörténnek.
Mert az ember ilyen. Szomjazza a különleges dolgokat, feszegeti a határokat. Ezt sokszor a mesékkel, fantasztikumokkal lehet elérni.
Gondoljunk csak a magyar népmesékre, Andersen, vagy Grimm csodálatos meséire! Tudjuk, hogy nincsenek efféle “extrém” dolgok, mégis szeretnénk hinni benne. Miért? Mert a gyerekkorunkra emlékeztetnek, mert ezek tanítanak, ezek repítenek el egy másik dimenzióba.
Legyen ez akár egy film, egy regény, egy “buta kis” gyerekmese, vagy akár a Biblia.
Mert az embernek hinnie kell valamilyen csodában.
Erre jók a mesék.
Sosem növünk fel.
Csak azt hisszük.
nettikeee 